Főtt fokhagymamártásHozzávalók: 2 ek. olaj vagy 5 dkg vaj, 2 ek. liszt, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 húsleveskocka, 2 dl tejföl, pár csepp citromlé, vagy borecet.
A lisztből világos rántást készítünk, a tört fokhagymát hozzáadjuk, és annyi vízzel öntjük fel, hogy hígabb mártást kapjunk. A húsleveskockát beletesszük, és kevergetve addig főzzük, míg a mártás be nem sűrűsödik, és a fokhagyma meg nem főtt. Kihűtjük, majd a tejföllel simára keverjük. Ha nem elég savanykás, pár csepp citromlével, vagy borecettel savanyítjuk.
Nyers fokhagymamártásHozzávalók: 4-5 gerezd fokhagyma, 1/2 dl olaj, 2 dl tejföl, vagy joghurt, csipetnyi só, őrölt bors, pár csepp citromlé, mustár.
Összekeverjük az összezúzott fokhagymát a hozzávalókkal, és néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, mielőtt a salátára öntenénk.
Francia mártásHozzávalók: 1 ek. citromlé vagy borecet, 5 evőkanál olaj, só, őrölt bors, 1 kk. mustár.
Az olajat a citromlébe vagy borecetbe apránként belecsurgatjuk, és közben kevergetjük, hogy opálos legyen. Sózzuk, borsozzuk, és mustárral ízesítjük.
Rokfortos francia mártás
A francia mártásba 5 dkg rokfortot reszelünk.
Francia tormamártásA francia mártásba egy szál friss tormát reszelünk, és néhány órára behűtjük, hogy az íze "megszelídüljön".
Grapefruit-mártásUgyanúgy készül, mint a francia mártás, de citromlé vagy borecet helyett grapefruit levet használunk. Belereszelhetünk egy kevés grapefruit-héjat is, de csak sárgát.
Indiai mártás
Hozzávalók: 1 adag francia majonéz, pár csepp citromlé, csipetnyi cukor, 1 gerezd tört fokhagyma, 1 púpozott kk. currypor, 1 kk. Piros Arany, tejföl vagy melegvíz.
A majonézt a fűszerekkel ízesítjük, és annyi tejföllel vagy akárcsak melegvízzel hígítjuk, hogy mártás sűrűségű legyen. Tálalásig hűtőbe tesszük.
Kaliforniai salátamártásHozzávalók: 2 dl tejföl, 10 dkg rokfort sajt, 1 ek. konyak, 1 ek. reszelt vöröshagyma, 1-2 gerezd tört fokhagyma, fél adag francia majonéz, kevés só, késhegynyi pirospaprika, őrölt bors.
A rokfortot megreszeljük, és a többi hozzávalóval simára keverjük. Lehűtve öntjük a fejes salátára.
Kapri-mártásHozzávalók: 2 ek. olaj, 1 ek. reszelt vöröshagyma, 1 fiola kapribogyó, 1 gerezd tört fokhagyma, 1 dl tejföl, 1 kk. vegeta, 1-1 késhegynyi őrölt bors és majoránna, citromlé.
Az olajon világosra sütjük a hagymát, hozzáadjuk a tört fokhagymát és egy kevés vízzel felengedve a vegetával megszórjuk. Beletesszük a levével együtt a kapribogyót és a fűszereket, és 5 percig forraljuk. Ha a kapri levétől nem lesz elég pikáns, pár csepp citromlével ízesítjük, végül a tűzről levéve kihűtjük, és tejföllel gazdagítjuk.
KefirmártásHozzávalók: 2 dl kefir, kk. porcukor, 2 kemény tojás sárgája, csipetnyi só, egy csokor összevagdalt snidling.
A kefirt a villával összetört tojássárgával simára keverjük, és a többi hozzávalóval ízesítjük. Ha kefirmártással öntünk le valamilyen salátát, a maradék tojásfehérjét kockákra vágva a tetejére hinthetjük.
Kínai mártásHozzávalók: 6 ek. szójamártás, 2 csapott ek. porcukor, csipetnyi só, 1 kk. őrölt gyömbér, 2 citrom leve.
A hozzávalókat jól kikeverjük és behűtjük. Meghámozott felszeletelt uborkára, vagy paradicsom karikákra szokták önteni.
MézmártásHozzávalók: 1 dl méz, késhegynyi gyömbérpor, 1 dl citromlé.
A hozzávalókat turmixgépben alaposan összekeverjük, és jó hidegen bármilyen gyümölcsre, gyümölcssalátára öntjük.
MustármártásHozzávalók: 2 dkg vaj, 2 dkg liszt, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája, 1 kk. vegeta, 2-3 ek. mustár.
A vajból a liszttel fehérmártást készítünk, felengedjük annyi vízzel, hogy mártás sűrűségű legyen, és a vegetával megszórva a mustárral elkeverjük. Néhány percig forraljuk, majd kihűtjük, végül a tejföllel és a tojássárgával simára keverjük.
Amerikai mustármártásHozzávalók: 1 fej reszelt vöröshagyma, 2 ek. mustár 4 ek. olívaolaj, 2-3 ek. borecet, 2 dl tejföl, 2 kemény tojás sárgája, só, egy kevés cukor.
A tojássárgát villával összetörjük, és a hozzá valókkal simára kikeverjük.
Hideg mustármártásHozzávalók: 2 kemény tojás sárgája, 1 púpozott kk. porcukor, 2 ek. olaj, 2 dl tejszín, 4-5 ek. mustár.
Villával összetörjük a tojássárgákat, és simára keverjük a többi hozzávalóval.
Olasz mustármártásHozzávalók: fél fej reszelt fekete retek, 1-2 ek. reszelt vöröshagyma 2 ek. borecet, 4-5 ek. olaj, só, őrölt bors, egy kevés szárított őrölt rozmaring, 2 dl ketchup, 2 kk. mustár.
Alaposan összeturmixoljuk a hozzávalókat, majd behűtjük.
MuszlinmártásHozzávalók: 2 tojássárgája, 5 dkg vaj, 2 dl tejszín, só, őrölt bors, egy kevés citromlé, 2 ek. víz.
A tojássárgákat a vízzel simára keverjük, és gőz fölött állandóan keverve sűrűre főzzük. A gőzről levéve beledobjuk a vajat, sóval, borssal és citromlével ízesítjük, ha kihűlt a tejszínnel simára keverjük, jégbe hűtve öntjük a salátára.
Nápolyi mártásHozzávalók: 2 dl ketchup, fél dl vörösbor, 2-3 gerezd tört fokhagyma, só, őrölt bors, 1 csokor tárkony, néhány szál friss, összevágott bazsalikom, késhegynyi babérlevélpor.
A hozzávalókat alaposan kikeverjük, és jól záródó üvegben néhány napra hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.
Olasz mártásHozzávalók: 2 szál újhagyma, 2 ek. olaj, 1 kis doboz paradicsompüré, 1 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors, késhegynyi babérlevélpor, csipetnyi oregano (szurokfű), vagy őrölt rozmaring.
Az olajon megpirítjuk az apróra vágott újhagymát, hozzáadjuk a tört fokhagymát, és még egy-két percig sütjük, beleadjuk a paradicsompürét, a fűszereket és felöntjük kétszer annyi vízzel, mint amennyi a paradicsom volt. Néhány percig forraljuk, majd kihűtjük.
Orosz mártásHozzávalók: 1 adag francia majonéz, 2 ek. reszelt torma, 1 dl ketchup, 1 kk. reszelt vöröshagyma, 1 kk. worcestershire mártás.
A majonézt a többi hozzávalóval ízesítjük, és a mártást lehűtjük.
ÖrdögmártásHozzávalók: 2-3 tojássárgája, 1 dl olaj, fél citrom leve, kk. mustár, csipetnyi só, őrölt bors, cayenne-bors, 1-1 késhegynyi chili por, fokhagyma és vöröshagymapor, fél dl száraz vörös bor.
A tojássárgákhoz habverővel cseppenként keverjük az olajat, és ha már vaj keménységű, a fűszerekkel ízesítjük, a borral hígítjuk. Közvetlenül tálalás előtt öntjük a salátára.
Patisszon-mártásHozzávalók: 30 dkg patisszon, 1 adag francia majonéz, 1 dl tejföl. 1 kk. reszelt vöröshagyma, só, 1csokor petrezselyemzöld.
Meghámozzuk, kimagozzuk a patisszont, majd kockákra vágjuk, és sós vízben nagyon puhára főzzük. leszűrjük, áttörjük, kihűtjük, és a tejföllel hígított majonézzel összekeverjük. Hagymával és finomra vágott petrezselyemmel hűtőben lehűtjük.